Önéletrajz tanácsadás


Február 28-án a System Bridges Kft. szakemberei a 201D standon kialakított helyszínen örömmel segítenek az érdeklődőknek, hogy önéletrajzukat a HR-esek számára vonzó formába önthessék. A programon való részvételhez kinyomtatott vagy elektronikus formátumú önéletrajz szükséges. 



Állásinterjú tanácsadás


A CheckINN Turisztikai Karrier Expo mindkét napján a Randstad Hungary Kft. szakemberei várják a látogatókat a 201D standon kialakított helyszínen próba-állásinterjúra, melyet személyre szóló tanácsadás követ a jövőbeli sikeres álláskeresés érdekében. 

Az interjún való részvétel előzetes jelentkezés kötött, melyet regisztrációt követően az alábbi gombon lehet elérni. 



Regisztráció
-->

2020. február 27. csütörtök 


Fő téma: Kultúra és vallás a turizmusban, díszvendégek bemutatkozása 


13.00 Köszöntő beszéd

Előadó: Ganczer Gábor, vezérigazgató, HUNGEXPO Zrt. 


13.15 Kultúra és vallás a turizmusban 

Előadó: Dr. Osztie Zoltán, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa, az Eucharisztikus Kongresszus egyik szervezője 

(Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020. szeptember 13-20. között rendezik meg Budapesten.) 


13.45 Olaszország, mint külföldi díszvendég bemutatkozása 

Előadó: Giorgio Palmucci , Italian National Tourist Board elnöke 


14.00 Eger és térsége, mint belföldi díszvendég bemutatkozása 

Előadó: Mirkóczki Zita, kultúráért és turizmusért felelős alpolgármester 


Szünet


Fő téma: munkaerő 


14.30 Az ágazat munkaerő helyzete. Hogyan kíván a CheckINN ezen segíteni? 

Előadó: Gál Pál Zoltán, elnök, VIMOSZ 


15.00 Miért nyújt vonzó perspektívát az ágazat? 

Előadó: Szabó Áron, szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgató, MTÜ 


15.20 A szomszéd fűje tényleg zöldebb? - osztrák helyzetkép 

Előadó: Kovács Balázs, GD Consulting 


15.40 Beindított munkaerővonzó és megtartó programok 

Előadó: Kiss Zsuzsanna, HR igazgató, Marriott Hotel 


Moderátor: Dr. Jandala Csilla 




2020. február 28. péntek 


10.30 Hogyan bánjunk a turizmusban dolgozókkal? Kommunikációs útmutató pályakezdőknek. 

Előadó: Szűcs Gergely, tréner, műsorvezető, riporter 

A vendéglátás világában dolgozó karakterek saját világot képeznek. Elképesztő hajtás, erős nyomás és felelősség van jelen, ahol a megfelelő attitűd kulcs lehet a beilleszkedéshez. Szabadúszó műsorvezetőként és trénerként a legkülönbözőbb helyzeteket éltem már meg ebben a világban, kezdve a Sziget Nagyszínpad hergelésétől egészen fine dining étterem szervezetfejlesztő tréningjéig. Megfelelő stílussal könnyen bevágódhat az ember, de jaj annak, aki nem tartja tiszteletben a dörzsölt, veterán szakemberek szabályait! Nyitó előadásom ezt a témát járja körbe, vendégeim pedig hol előadás, hol beszélgetés kereteiben mesélnek további tapasztalataikról, tippjeikről. 


11.00 Hamarosan végzek az egyetemen – mihez kezdjek pályakezdőként? 

Előadó: Horváth Viola, Tourism Marketing és PR specialista, Corvinus Tourism Club diákszervezet tagja és Corvinus Egyetem Vendégelőadója

Előadás témái: 


• A pályakezdés nehézségei, tapasztalatok

• Gyakran feltett kérdések egy karriertervező beszélgetés során

• Tanácsok pályakezdőknek, egyetemistáknak

• Lehetőségek a turizmuson belül pályakezdőként

• A Corvinus Tourism Club diákszervezet tevékenysége, a Talent Program és jövőbeli tervek


11.30 Hobbiból karrier 

Előadó: Vértes János Benjámin, vezérigazgató és alapító, Beyond The Standards Utazási Iroda és Kolorádó Fesztivál társalapítója 

Előadás témái:


• Mi vezet ahhoz, hogy valaki azzal tudjon foglalkozni, amit szeret

• A vállalkozói lét előnyei, hátrányai

• Hogyan alakult ki a BTS? / Miként jött létre a Kolorádó?

• Egy üzlet beindulásának dinamikája az ötlettől a működő (mikor) vállalkozásig


12.00 Karrierutak a hazai kávé szakmán belül régen és most 

Előadó: Molnár Attila, 4x Magyar Barista Bajnok, Barista VB Finalista 

Előadás témái:


• Merre indulhatunk, ha érdekel a kávé világa, milyen célokat határozhatunk meg és milyen lépéseket tehetünk elérésük érdekében.


12.30 Partyturizmus avagy Budapest bemutatása egy szórakoztató oldalról 

Előadó: Marton Evelin, rendezvényszervező, idegenvezető az Epic Nights Budapest és az Epic Proposal Budapest tulajdonosa 

Előadás témái:


• Mennyire ismered a saját városod és miért is olyan fontos ez?

• Milyen előnyökkel és nehézségekkel jár az idegenvezetés?

• Tanácsok olyanoknak, akiket érdekel az idegenvezetés, partyturizmus és rendezvényszervezés


13.00 Hogyan lehettek sikeresek az állásinterjúkon? 

Előadó: Patak Andrea, HR igazgató, HUNGEXPO Zrt. 

HR igazgatóként dolgozom, több mint 20 év vezetői tapasztalatot szereztem banki, értékesítés és vendéglátás szektorokban, mind multinacionális, mind hazai vállaltoknál. 

Fontosnak tartom, hogy a munka és a munkahely pozitív élményt jelentsen a munkatársaimnak. Meggyőződésem, hogy a szervezeti kultúrából sokat megmutat, egy adott vállalat kiválasztási folyamatai


13.30 Hogyan kerülheted el az álláskeresés buktatóit? Milyen előnyöket rejt és hogyan segíthet ebben egy fejvadász cég? 

Előadó: Bartók Dorka, csoportvezető, Randstad Hungary Kft. 

Előadás témái:


• Mire számíthatunk egy interjún?

• Bértárgyalás

• Tájékozódjunk a munkaerőpiaccal kapcsolatban

• Mit tegyünk és mit ne tegyünk bértárgyalás alkalmával


14.00 Csiszár Virág a sikereiről 

Előadó: Csiszár Virág, nemzetközi booking manager, Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. 


15.00 Diák szakmai verseny 

Moderátor: Faragó Hilda 

7 hazai egyetem diákjai mérik össze tudásukat turisztikai témákban – várjuk szeretettel a látogatókat is a verseny megtekintésére, valamint, hogy szavazzanak a legjobb pályázatra. A szavazók között kisorsolunk egy páros napi VOLT fesztivál belépőjegyet.

Zsűri:


Szűcs Balázs, Hungexpo Zrt. Nemzetközi sales és marketing manager

Dedák Angéla, BFTK Hálózatvezető

Diószegi Ágnes, Neckermann Értékesítési és Marketing igazgató

Németh Andrea, Turizmus Kft. Főmunkatársa

Sarusi- Kis Ádám, Tourinform Eger munkatársa


17:00 Eredményhirdetés a diák szakmai verseny résztvevői részére